BARNÁS MÁRTON: LIDÉRCEK A NAPON
megállék a kanyargó Tiszánál
mintha ezt már megírta volna
valaki aki úgy hasonlít rám
van lelke meg két füle közt a feje
de mit tegyek ha egyszer én is ott álltam (?)
szóval így történt hogy láthattam egy kompot
mint egyfajta Kharón vállalható ladikját
csak pénz nincs amivel kifizethetném
rosszabbik önmagam vagy épp
lefizethetném úgynevezett lelkem
adja vissza nekem jobbik énem
s ne jöjjön arcomba mikor még nem
állok rá készen mert még nem vagyok
pláne nem úgy ahogy valaki megálmodott
ettől még az vagyok akinek tudom magam
ha egyáltalán jól tudom
szavaimban feltámad a madame
egyszer-egyszer szívem szögesdrót
választja el tőlem s majd ha elfogad engem
meghatározom tartalmát feljogosítom dobbanását
míg a folyóval szemezek és mikor nem is tud
róla pláne rólam meglesem mivel az egyik holtágban
húzódik az ég s a határ pontosan ott ahol
nevén nevezhetem néha nejem
