BARNÁS MÁRTON: SIRATÓ

Elszalad az idő vasfoga
Egy halott ember szájába
Levegőt veszek s szeretek
De hiába
Spriccel lelkem szememből
Élet lesz a szívemből

BARNÁS MÁRTON: A REMEKBESZABÓNŐ (születésnapi vers)

Csepregi Marianna
Tör a teljesség felé
S ha tehetné
Meghajolna mindenképp
Élete előtt a mindenség

Örökké tudd:
Kinek ily kedves a családja
Annak nincs gondja a világra
Sem a kozmetikusára

Egy szívdobbanás pedig
(melyből egyébként bennem hat van)
Szálljon tőlem Hozzád
Anyósomnak ne kérdezzed korát
Mert kortalan


Budapest, 2009. december 7., Ambrus napja

BARNÁS MÁRTON: FESTŐI SORS

Apró pelyhekben hullott a hó a városban. Abban a városban, amely lehetne akár egy egyszerű kisváros is, de nem az. Mert minek. Hiszen ez a város lehet a festők városa is, sőt az is. Így nevezik általában, ha valamit közölni akarnak erről a helyről. Ha a nagyérdemű ki akar jelenteni valamit. Annyit mindenképpen kijelenthetek, hogy ebben a városban semmi sem átlagos, semmi sem hétköznapi, még a hóesés is hóesésebb, mint más helyeken. Állni a város legfőbb terén, nézni a hóesést, s szemezni a macskakövekkel, nos kérem, az aztán létélmény. Nem számít, milyen idő van, nem számít az évszak sem, mert ebben a városban, s ezen a téren minden olyan szép. Leginkább legbelül olyan szép minden, mikor szememet legeltethetem a kalmárról elnevezett kereszten, mely valóban műalkotás, sőt, már műemlék is. Múzeumok, könyvesbolt, éttermek, borozók, amerre a szem ellát. Múzeumok, ahol fantasztikus képeket csodálhattam meg. Könyvesbolt, ahol legfontosabb könyveimet vásároltam, melyek egy időben életet mentettek. Mert a szó élet. Éttermek, ahol pincérkedtem, s elég jókat ettem. Borozók, főleg a Kicsisztár borozó, melynek oly sokat köszönhetek. No nem a minőségi borok miatt, melyeket ott megittam. Minőségi bort én ott nem ittam. Nem csak én, hanem senki sem. Tablettás bort viszont túl sokat is ittunk ott. Nagyban ment a tudatmódosítás, és nagyjából sikerült is módosítani, amit kellett. A borozó pincéjének mélyén senki sem tudott rólunk, mi sem tudtunk senkiről, semmilyen világról, csak egymásról. S arról, hogy mi mégis érünk valamit, hiába állítják a szüleink, s más erkölcsösek ennek ellenkezőjét. A bor kikészíthetett minket, de a borozgatások közben barátságok alakultak. Szerelmek is szövődtek a bor mellett, vagy a bornak nevezett valami mellett. Amikor pedig végeztünk a dolgokkal, közös dolgainkkal a Kicsisztár pincéjének mélyén, felmentünk a felszínre, ki a friss levegőre. Újult erővel, elszántan az emberrengetegbe. Mert más emberek lettünk ott a pincében. Talán jobb emberek is, bár ezt nem az én feladatom eldönteni. Éltünk, élünk egy életet, de hogy milyet, azt mi nem tudjuk.