Györe Balázzsal, a Szépírók Társaságának alelnökével, a Fölöspéldány-csoport, az Örley-kör alapító tagjával, szerkesztőjével hosszú idő után egy decemberi napon találkoztam újra, hogy feltehessem neki kérdéseimet. Ő pedig készséggel válaszolt.
Teslár Ákos az ÉS-ben így ír az Ön alkotásaival kapcsolatban: „Györe az írás vélt hiányosságait a lét vélt hiányosságainak ábrázolására, érzékeltetésére hasznosítja.” Egyetért Ön ezzel a megállapítással?
Azokkal a szavakkal, hogy hiány, hiányosság – egyetértek. Hiány, az van. Azért kezdtem el írni gyermekkorom végén, mert a lét teljessége bennem felbomlott, s ez arra indított, hogy magyarázkodjam. Magyarázkodni kellett. Írni kellett. És ez azóta is tart, azóta is magyarázni kell.
Az írás tulajdonképpen erkölcsi kötelesség?
Igen, de ez szembenézést is jelent. Magammal, másokkal. Ez az alap, a szembenézés kötelessége. Ezt őszinteségnek is hívják. Kertelés nélkül vallani. Itt én vagyok a történet. A történeteim pedig nem azért íródnak, hogy gyönyörködtessenek, hanem azért, hogy szembesítsenek minket életünkkel.
Mi az, ami vélt, ami hiány, ami nincs meg?
Nekem ez a kérdés azt jelenti, hogy mi az, ami jó, és mi az, ami rossz? Ami a teljességet jelentené, az a szerelem. Az biztos, hogy a gyerekkorban ez jelentette a teljességet. Az érzés, a szerelem érzése. Lehet, hogy az ember folyton ezt keresi. Önmaga másik felét keresi, hogy két fél egy egésszé váljon. A másik érzés a barátság érzése, ha nem piszkál bele a szexualitás.
Van esély arra Ön szerint, hogy megtaláljuk az igaz szerelmet?
Alig. Minimális. Rövid ideig. Egyszer le is írtam: „A szerelemből ügyintézés lesz.” Ezt tudomásul kell venni. Ami a világban szép, az a természet, a napfelkelte, napnyugta, a harangzúgás, ezek csak pár percig tartanak. De ezek mindig megállítanak.
Györe Balázs a teljesség felé tör az írásban, s az életben?
Nem. Már nem, de a világnak kutyakötelessége lenne. Karinthy Frigyes jut az eszembe: „Csak azt bánom, hogy úgy hagyom itt ezt a világot, ahogy találtam.” Én is úgy érzem, hogy nem tudok belenyúlni. A magam világán sem tudtam változtatni. Nem mondhatom, hogy okosabb lettem, csak tapasztaltabb. Kevés nyugvópontot találtam.
Gondolom, ezek a nyugvópontok még megvannak…
Igen. A sport, a tenisz, a mozgás, a Duna közepén a Margit-sziget. Ilyen nyugvópontok még az írók, a könyvek.
Szavaiból úgy érzem, mintha mi emberek valamit elrontottunk volna…
Nem mi rontottuk el. És nem érzem, hogy én nagy hibát követtem volna el. Ottlikot említeném, aki ezt írta a Valencia-rejtélyben: „Adni kellene még egy esélyt a Teremtőnek.” Bennem van valami eredendő tökéletlenség, ezen nem tudtam változtatni, de szándékos hibát nem látok.
Ön élete legfontosabb, legszemélyesebb történéseit dolgozza fel prózájában. Mit gondol, mire lehet képes az irodalom az életben?
Az összeomlástól az írás menti meg az embert. Az, hogy ő ír, vagy olyan szerzőket olvas, olyan műveket, amik szintén megmentik. Létezik az írás megmentő ereje.
Többször beszélt, írt arról, hogy Ön milyen fontosnak tartja a dokumentumokat. Azt sem bánná, ha alkotásaira nem is szépirodalmi művekként, hanem dokumentumokként tekintenének. Miért?
Ezek a dokumentumok támasztják alá legjobban az ember életét. Az írás az érzések, gondolatok anyakönyvi kivonata. Az ember nem tehet mást, mint dokumentálja az életét. Nem akar szép lenni, csalni, hanem azt akarja, hogy a szava megmaradjon, mint egy bérlet. Dokumentum, ami érvényes. És a rosszkedvet is dokumentálni kell.
Írásaiból az derül ki a számomra, hogy életében némely halottak jelenlevőbbek sok élőnél…
Valóban együtt élek sok halottal. Ide tartoznak azok az írók, akiket személyesen nem ismertem, de bennem élnek. Fitzgerald, Kerouac, Hemingway. Csak így tudok élni. Sokat tudnak segíteni. Nagy segítség. Ady és utolsó kötetének címe jut az eszembe: A halottak élén…
Jelenleg dolgozik valamin?
Igen. Van egy írószervezet, a Szépírók Társasága, 300 tagunk van, s e szervezetnek vagyok május óta az alelnöke.
Mi a feladata a Szépírók Társaságában?
Van egy díjunk, a Szépírók Díja, s a díjátadást szervezem, a sajtót értesítem, ősszel pedig a Mindenki Kisebbség című fesztivál lebonyolításában segédkeztem.
Hogy sikerült ez a fesztivál?
Jól. Kétnapos volt, több mint 40 résztvevővel a beszélgetéseken. És van egy sorozatunk is, aminek A könyv utóélete a címe. Olyan írók beszélgetnek kedvenc szerzőikkel egyetemi klubokban, akár a határon túl is, akiknek az utóbbi időben könyvük jelent meg. Készenléti állapot is ez a mostani. Valamint a kollégák könyvbemutatóira megyek el. Manapság nagyon sok könyv jelenik meg, túl sok, a mai írók többsége nagyon siet. Én már lassabban csinálom. Inkább verseket írok, azok gyorsan megvannak. Pedig húsz évig csak prózám jelent meg.
Szeretném, ha Györe Balázsnak a jövőben versei, regényei egyaránt megjelennének. Kiváló alkotásokban gazdag éveket, jó életet kívánok neki.
Budapest, 2009. december 3.
